Létezik egyáltalán „immunerősítés”?
Szerző: Dr. Novák Hunor | Lektor: Dr. Ipolyi-Topál Gitta
Publikálás dátuma: 2015-10-08
Az a panasz, hogy a gyermek „sokat beteg” legtöbbször nem is valódi probléma, hiszen egy kisebb gyermek immunrendszere még nem kellően érett, sok fertőzéssel még nem találkozott, így a felnőttekhez képest relatíve sok betegség az élet velejárója, nem tekintendő kórosnak. A másik probléma, hogy az úgy általánosságban vett „immunerősítő szer, vitamin” egyszerűen nem létezik, ez a szülők és étrend-kiegészítők gyártói által kitalált mesterséges fogalom.
Ha létezne, sem kaphatnánk a boltban általános immunerősítőt
Először is tudnunk kéne: hogyan mérhető az immunrendszer erőssége? Ilyen vizsgálatot nem ismer a modern orvostudomány, nem mérhető paraméter, mint a fehérvérsejtszám vagy a vérnyomás.
Ha létezne általánosságban vett immunerősítő, akkor sem lenne kapható a boltokban: használatával ugyanis az immunrendszer kényes, összetett egyensúlya felborulhatna. Az immunerősítőkkel áteshetnénk a ló túlsó oldalára: a túl erős, agresszív immunrendszer allergia kialakulásához vezethetne, vagy akár saját testünk ellen fordulhatna (autoimmun folyamatok). Bár léteznek olyan gyógyszerek, amikkel az immunrendszer egyes meghatározott folyamataira vannak hatással, ezek csak kórházi körülmények között használhatók célzott terápiára, költségük pedig sok-sok millió forintra rúg.
A különböző étrend-kiegészítők, vitaminok széleskörű alkalmazásának azonban vannak árnyoldalai is. Nem pusztán felesleges anyagi kiadást jelenthetnek a család számára, de a segédanyagok, a sokszor nem kellően ellenőrzött minőség, a szennyezőanyagok miatt akár a súlyos mellékhatásokkal is számolnunk kell.
Fotó: shutterstock.com
Mi állhat a gyakori betegeskedés hátterében?
Ha úgy ítéli meg, hogy gyermeke a normálisnál gyakrabban betegeskedik, a háziorvostól érdemes segítséget kérni. A kivizsgálás során az orvos olyan krónikus, lappangó betegségeket vagy anatómiai eltéréseket találhat, amelyek magyarázhatják a gyakori betegségeket. (Például egyes húgyúti fejlődési rendellenességek okozhatnak gyakori húgyúti fertőzéseket az immunrendszer bármiféle hibája, gyengesége nélkül is.)
A gondokkal terhelt családi háttér, veszekedések, szülők válása, túlságos iskolai stressz miatt ténylegesen betegesebb lehet egy gyermek, hiszen tudományosan bizonyított, hogy a lelki folyamatok az hatással vannak az immunrendszerre.
Ezen felül a helytelen életmód is hozzájárulhat a védekezőképesség gyengüléséhez.
Hogyan erősítheti tehát gyermeke védekezőképességét?
Nem vitaminokban és pirulákban kell keresni a megoldást, hanem a megfelelő, gyermek számára egészséges életmódban.
- változatos táplálkozás, sok friss zöldség és gyümölcs, rostban gazdag ételek
- kevesebb számítógépezés és több mozgás, kirándulás a szabad levegőn,
- állandó napi életritmus (gyerekek ne éjszakázzanak, feküdjenek le időben, stb.)
- védőoltások: súlyos és halálos betegségek ellen védenek a kötelező védőoltások, ne higgyen az ellenpropagandának! Szükség és lehetőség esetén éljen a választható védőoltások nyújtotta biztonsággal is!
- kiegyensúlyozott családi háttér. Igyekezzenek a nézeteltéréseket még aznap rendezni, amikor kialakultak!
Mindezeken felül, bár furcsán hangzik, az ellenálló immunrendszerhez a betegségek is szükségesek: hiszen ez utóbbi járul hozzá az immunrendszer „katonáinak kiképzéséhez”, az immunmemória kialakulásához.
Irodalom:
Prof. dr. Boldogkői Zsolt - A táplálkozás és az egészség téveszméi - Index.hu, 2014.02.13
"Döbbenetes, mi mindent elhisznek az emberek" - Interjú dr. Erdei Annával. Napi.hu, 2013.11.30.
Tóth András - Még nem bizonyították, hogy vitaminokkal erősíthető az immunrendszerünk! Webbeteg.hu, 2013.12.18
http://www.webbeteg.hu/cikkek/egeszseges/15363/erdei_anna_immunologus
Tóth András - Tények és tévhitek: Erősíthető az immunrendszerünk? Webbeteg.hu, 2014.10.03