Hogyan működnek a védőoltások?
Szerző: Ferenci Tamás | Lektor: Dr. Ipolyi-Topál Gitta
Publikálás dátuma: 2015-10-07
Az immunitás fogalma, a védőoltások alkalmazásának kezdetei
Az emberiség történelmét végigkísérték a különféle fertőző betegségek, melyek egészen a legújabb időkig komoly megbetegedések és tömeges halálozások okozói voltak. Meglehetősen hamar felismerték azonban azt is, hogy egyes emberek valamilyen oknál fogva „védettek” a fertőző betegségekkel szemben: hiába érintkeznek betegekkel, ők maguk nem betegednek meg. Ezt a jelenséget nevezték el immunitásnak. Természetesen adta magát a gondolat: nem lehet a fertőző betegségekkel szemben úgy védekezni, hogy az embereket valahogyan immunis állapotba hozzuk?
A mai értelemben vett vakcinációt egy vidéki angol orvos, Edward Jenner találta fel. Észrevette, hogy a tehénhimlőn (teheneket megbetegítő, de emberre nézve szinte veszélytelen betegség) majdnem mindig áteső tehenészlányok nem betegednek meg a fekete himlő járványokban. Az ötletét szisztematikus tudományos kísérletben vizsgálta meg: embereket szándékosan megfertőzött tehénhimlővel (csakugyan nagyon enyhe betegségen estek át), de védetté váltak a fekete himlővel szemben! Később Louis Pasteur fejlesztette tovább a vakcinációt. Neki a mikroszkópok feltalálása révén már lehetősége volt megtekinteni a kórokozókat, míg Jenner anélkül kísérletezett, hogy a baktériumok létezéséről egyáltalán tudtak volna.
Elölt, élő-gyengített és egyéb védőoltások
Ma már tudjuk, hogy Jenner és Pasteur módszereinek lényege, a szervezet felismerte a kórokozót, legyőzte azt, és ennek során megtanulna az ellene való védekezést – csak épp a kórokozó gyengébb volt, mint az igazi, s így nem okozott komoly megbetegedést. Az immunrendszer ily módon megszerzett tudása azonban hosszú időre megmaradt, és egy későbbi igazi kórokozóval való találkozáskor is azonnal hasznosítható volt. Ilyen oltásokat mind a mai napig alkalmazunk, a nevük: élő-gyengített kórokozót tartalmazó (attenuált) védőoltás.
Fotó:shutterstock.com
A XX. század elején felfedezték, hogy más lehetőség is van védőoltás előállítására: az sem feltétlenül szükséges, hogy élő kórokozó legyen benne! A szamárköhögést okozó baktériumot teljesen elölve is be lehet adni védőoltásban, az immunrendszer így is védelmet fog kialakítani a szamárköhögéssel szemben. Ma már tudjuk, hogy ennek az az oka, hogy azokat az elemeket, amiket az immunrendszer egy baktériumon felismer, és amikre választ ad, egy elölt baktérium is hordozza. Ezeket a védőoltásokat nevezzük elölt kórokozós (inaktivált) oltásoknak.
A XX. század második felében olyan oltóanyagokat is kifejlesztettek, melyek még elölt formában sem tartalmaznak kórokozót, csak a kórokozó fent említett, védelem szempontjából kulcsfontosságú részeit.
A védőoltások alkalmazásának szempontjai
Mint minden gyógyszernél, úgy a védőoltásoknál is három kérdés merül fel az alkalmazás kapcsán:
- milyen biztos védelmet adnak a megcélzott betegséggel szemben (hatásosság),
- milyen mellékhatásokat okoznak (biztonság),
- megfelelő minőségben gyárthatóak-e.
- (Ma már egyre gyakrabban egészíti ki ezt egy negyedik szempont, az ár.)
Nagy általánosságban az mondható, hogy a védőoltások az emberek túlnyomó többsége számára rendkívül biztonságos beavatkozást jelentenek. Erre szükség is van, hiszen sok oltást nagyon széles körben adnak be, egyébként egészséges embereknek. Természetesen ez nem jelent tökéletes biztonságot, de szerencsére a tendencia az, hogy a gyakori mellékhatások enyhék (például kezelés nélkül gyógyuló átmeneti láz, rossz közérzet, helyi fájdalom stb.), a súlyosabb mellékhatások viszont ritkák.
A kötelező gyermekkori védőoltások igen hatásosak a megcélzott betegségek megelőzésében, ezt bizonyítja, hogy e betegségek a védőoltások bevezetése után drasztikusan visszaszorultak.
Fontos hangsúlyozni, hogy a védőoltások nem valamiféle „csodafegyvert” jelentenek: nem azért alkalmazzuk őket, mert tökéletesen hatásosak vagy tökéletesen biztonságosak lennének, hanem azért, mert az alkalmazásuk jelentette előny drámaian felülmúlja a kockázataikat.
Racionálisan, gyermekeink egészségét szem előtt tartva dönteni csak e kettő egybevetésével, azaz kockázat/haszon mérlegeléssel lehet. Ez a jelenleg alkalmazott kötelező gyermekkori védőoltások esetén elsöprően az oltások alkalmazása mellett szól, szinte minden gyermek esetében.
Egyéni védelem és közösségi immunitás
A fentiekben végig az egyén megvédéséről volt szó az oltás használata kapcsán. Valójában az oltásoknak sok esetben egy másik hatásuk is van. Képzeljük el, hogy egy 1000 lakosú országban 1 ember védtelen egy betegséggel szemben. Mennyi a védettek aránya a lakosságban? Sokan rávágnák, hogy 99,9 százalék, de nem, valójában 100 százalék– hiszen az az 1 ember sem tudja kitől megkapni a betegséget! Bizonyos értelemben tehát ő is immunis lesz, ugyanúgy, mint az igazából immunisak: ezt a fajta védelmet, ami a „nincs kitől megkapni” hatásból adódik, szokás nyájimmunitásnak vagy közösségi immunitásnak nevezni.
Akár számszerűen is meg lehet határozni, hogy mekkora kell legyen az oltottak aránya, hogy a közösségi immunitás fennálljon, vagyis hogy az oltottak saját magukon túl az oltatlanokat is védjék. Márpedig erre szükség van: az oltásban még nem részesült újszülöttek, a várandósok, bizonyos betegségben szenvedők csak a többiek oltottságából fakadó védelemre számíthatnak. Az oltások elmaradása tehát nemcsak magukat az oltástól elzárkózókat veszélyezteti, hanem másokat is – ez a kötelezőség melletti egyik legfontosabb érv.
Irodalom:
Budai József, Nyerges Gábor. Védőoltások. Medicina Könyvkiadó, 2004, ill. Digi-Book, 2014.
Ferenci Tamás. Védőoltásokról – a tények alapján. Medicina Könyvkiadó, 2014. URL (online változat).