Égés, forrázás ellátása
Szerző: Dr. Krivácsy Péter | Lektor: Dr. Sirák András
Publikálás dátuma: 2015-10-09
A gyerekeknél kb. kétszer annyi esetben történik forrázás, mint égés. A helyszín és az esetek jelentős része tipikusnak mondható: kiemelkedően gyakoriak a háztartási balesetek, ezen belül is a konyha: kávé, forró ételek (levesek, főzelékek), italok ömlenek véletlenül a kisgyerekekre.
Mikor nagyon súlyos az égés?
- A testfelület 10%-nál nagyobb égés, forrázás esetén minden mástól függetlenül.
- Mély égés – kiterjedéstől függetlenül – súlyosnak tekintendő.
- Az arcot, nyakat, nemi szervek, végbélnyílás környékét, kezet, lábat érintő, ízületek feletti égésnél, forrázásnál, végtagi égésnél, ha végtag teljes kerületében sérült.
- Elektromos, kémiai égés esetén.
- Forró gőzök, gázok belélegzésekor.
- Ha a sérültnek más, súlyos sérülése is van az égésen kívül.
- Komolyabban kell venni minden esetben a gyerekeket, a speciális ellátást igénylőket, pl. mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők, vakok.
- Talán a legsúlyosabb forma a belső égés, amikor a szájüreg, garat, gége és a belső légutak égnek meg. Ezt első látásra laikus nem tudja megítélni, de ha arcon lévő füst, korom szennyeződést látunk, gondoljunk rá.
Milyen mély?
Első fokú vagy felületes égés. A bőr legfelső rétege sérül, leginkább napsütés vagy rövid hőhatás miatt. Piros és fájdalmas, hólyagok nem láthatók az érintett területen. 3-6 nap alatt nyom nélkül gyógyul. Kellemetlen, de veszélytelen, enyhe forma.
Másodfokú égés. A bőr középső része (irharéteg) is sérül. Forró folyadékok, tűz szokta okozni leginkább. Az égett terület Piros, hólyagos, a hólyagok kifakadhatnak és nagyon fájdalmasak. 2-4 hét alatt gyógyul, a mélységtől függően heggel vagy heg nélkül.
Harmadfokú égés. A bőr teljes vastagságában sérült. Kémiai anyagok, elektromos áram, forró fémek a gyakori okai. Gyöngyházfényű, áttetsző vagy pergamenszerű a bőr. Érzéketlen az érzőideg-végződések elhalása miatt. Hegesen gyógyul, bőrátültetésre gyakran van szükség.
Negyedfokú égési sérülésként említik, ha a bőr alatti részek (izmok, inak, szalagok stb.) is megégnek.
Fotó: pixabay.com
Mit kell tenni égés, forrázás esetén?
1) Súlyos égés esetén
- Próbáljon megnyugodni és átgondoltan cselekedni. Nyugtassa a gyermeket!
- A további égés megakadályozása. Vegyszer által okozott égési sérüléseknél az anyag eltávolítása száraz kendővel, majd lemosás bő vízzel.
- Hűtés. Az égés folyamata nem ér véget a kontaktus megszakadásakor. A sérülések az idővel súlyosabbnak mutatkozhatnak az első pillanathoz képest, ezért kulcsfontosságú a terület hűtése. Folyasson az égett bőrre tiszta, hűvös (15-20 °C) csapvizet kb. 15 percig. Nem szabad viszont kihűlést okozni, erre leginkább csecsemők kisgyerekeknagy kiterjedésű (20 % feletti) égéseinél van esély. Ilyen esetben csak 1-2 percig hűtse a bőrt. Használhat égési kötszert is, mely kiváltja a vízzel való hűtést, fertőtlenít, megakadályozza a további sejtkárosodást és csökkenti a fájdalmat Bármilyen eredetű égésnél, forrázásnál alkalmazható
- Hívjon mentőt!
- Helyezzen fel steril fedőkötést!
2) Enyhe esetben (2-3 cm átmérőjű nagyságnál nem nagyobb, első- másodfokú égés, forrázás)
- Hűtés. Folyasson az égett bőrre hűvös, tiszta csapvizet 10–15 percig. Ha elérhető, használjon égési kötszert.
- Steril fedőkötés.
- Fájdalomcsillapítás. Csak vény nélkül kapható, kornak megfelelő fájdalomcsillapító gyógyszereket adjon.
Megelőzés
Az égés az a sérülés fajta, ahol a megelőzésnek különösen nagy jelentősége van. A leginkább veszélyeztetett korosztály az éppen csak járni tudó, 10-20 hónapos csecsemők. Soha ne tegyen a forró teával, kávéval teli bögrét úgy az asztal szélére, hogy az a pici magára ránthassa. Ha már egyedül eszik-iszik, csak fogyasztható melegségűre lehűtött enni innivalót tegyen elé, amivel, ha leönti is magát, nem történik nagy baj. Soha ne hagyjon forró folyadékot tartalmazó fazekat, serpenyőt a földön!