Tudástár elem << ELŐZMÉNYEK

Elsősegély áramütés esetén

A háztartásban történt áramütés legfélelmetesebb következménye a hirtelen kialakuló súlyos szívritmuszavar, ami hirtelen halált okozhat. Cikkünkből megtudhatja, hogyan előzheti meg a baleseteket, és mit kell tennie, ha megtörtént a baj.

Szerző: Dr. Krivácsy Péter | Lektor: Dr. Sirák András
Publikálás dátuma: 2015-10-14

Mit okoz az áramütés a szervezetben?

  • Az izmokon izomgörcs alakul ki. Ez szerencsétlen esetben azt eredményezheti, hogy az áramütött nem tudja elengedni az áramforrást, szerencsés esetben pont az ellentéte történik: megszünteti a kontaktust az áram és az ember között.
  • A szíven átáramló erősebb áram lényegében sokkolja a szívet, így bekövetkezhet hirtelen szívhalál.
  • Az áram a szöveteket átmelegítve égési sérüléseket is képes okozni. Az égési sérülés súlyossága – mint a többi károsodásé is – széles határok között változhat.
  • Az áramerősség és a feszültség nagyban meghatározza az okozott baj mértékét és formáját.
  • A behatolási és kilépési pont közötti szervek érintettek a balesetnél. Amennyiben az áram útja elkerüli az életfontosságú szerveket, kiemelten a szívet, úgy komplikációk esélye kisebb.
  • Számos egyéb körülmény befolyásolja a kimenetelt, mint a ruházat, a nedvesség, testhelyzet, egyen- vagy váltóáram okozta, mennyi ideig tartott a kontaktus. A gyerekek nagyobb testvíz-tartalma növeli a súlyosabb károsodások kockázatát.

Fotó: flickr.com

Milyen panaszok jelentkezhetnek áramütés következtében?

  • Rázó, rázkódó érzés
  • Izomgörcsök
  • Égési sebek
  • Epilepsziás görcsök
  • Nem szabályos ritmusú szívverés
  • Eszméletlenség
  • Hirtelen halál

Mit kell tenni áramütés esetén?

  • Az első minden esetben a biztonságos környezet megteremtése. Nem szabad az áramütés ideje alatt közvetlenül hozzányúlni a bajba jutotthoz. Használjon áramot nem vezető tárgyat segítségül, pl. fát, száraz, fa nyelű szerszámot (gereblye), vastag textíliát, papírt. Ha lehetséges, akkor le kell kapcsolni az áramot. Ennek legbiztosabb módja a biztosítékok lekapcsolása a házban/lakásban. Biztosítékok legtöbbször a lakás bejárati ajtaja mellett vannak a villanyóra szekrényben. Családi házaknál hasznos segítség, ha látjuk, a légvezeték hol jön be a lakásba. Közvetlenül ez alatt kell a villanyóra szekrényt keresni. Panel lakásokban a lépcsőházban kerülnek elhelyezésre a villanyórák és a biztosítékok emeletenkénti osztásban.
  • Ha már nincs közvetlen veszély, akkor lehet az elsősegélynyújtást megkezdeni.
  • Keringés-légzésleállás esetén meg kell kezdeni az újraélesztést. Folytatni kell addig, amíg vagy vissza nem tér a spontán, normális légzés vagy ki nem ér a mentő.
  • Eszméletlenség, jó légzés esetén stabil oldalfekvő pozícióba kell fektetni a sérültet.
  • Égési sérülések esetén úgy kell ellátni, ahogy más égési sérülést. Hűtés vagy még inkább égési kötszer használata javasolt. A sebeket lehetőség szerint steril kötszerrel fedje.
  • Minden komolyabb áramütés után, még panaszmentes állapotban is kórházi megfigyelés, szükséges, mivel későbbiekben is kialakulhat szívritmuszavar.


Megelőzés


Az áramütés gyermekkorban szinte kizárólag otthon, háztartásban történik meg. Ebből következően nagyon jó hatásfokkal lehet megelőzni. A közhiedelemmel ellentétben egy jól átgondolt háztartásban a 21. században gyakorlatilag 100%-ban elkerülhető az áramütés esélye. A gyermekkori esetek zöme elavult, elhanyagolt, rosszul felszerelt háztartásokban következik be. Szintén fontos a gyerekek oktatása annak érdekében, hogy minél hatásosabban kerüljük el az áramütést.

  • Csak megbízható, minősített, biztonságos elektromos készülékeket használjon.
  • Szereltessen fel otthonába elektromos megszakítót, úgynevezett Fi-relét. Ez a készülék gyorsabban lekapcsolja a lakásban az áramot, mint ahogy az az emberi testen végig ér.
  • Dugja be az üres konnektorokat az erre a célra gyártott műanyag gyermekbiztonsági dugókkal.
  • Ellenőrizze, hogy nincs-e szigeteletlen vezeték a lakásban.
  • Ne használjon elektromos eszközt vizes közegben (kádban hajszárító). Ne barkácsoljon az elektromos hálózaton, készülékeken.
  • Szereljen fel villámhárítót a házra.
  • Ha lakásban tartózkodik vihar esetén, ne használjon elektromos berendezéseket, mint pl. a vasalót, televíziót.
  • Ha szabad ég alatt éri a vihar, kerülje a magas fákat, vizeket, a fém tárgyakat. Igyekezzen biztonságos, mélyebben fekvő helyre húzódni.

Az áramütés lehet szélsőséges mértékű, ezek a villámcsapás és a magasfeszültségű hálózatok. Ezekben az eseteket csak nagy szerencsével lehet túlélni. Gyermekkorban szerencsére extrém ritkák.

Kapcsolódó cikkek
Súlyos balesetek gyermekkorban
A mobilitás, a motorizáció természetes fejlődésével a baleseti kockázat emelkedik. Ugyanakkor ezzel ellentétes hatású, hogy a technika, technológia fejlődésével a biztonság javul. Összességben...
Dr. Krivácsy Péter2015/09/15
Mérgezések
A gyermekkori mérgezések kapcsán a legfontosabb, hogy nagy részük megelőzhető. Néhány józan megfontolás betartásával jelentősen csökken a kockázat. Mit tehetünk, ha mégis bekövetkezett...
Dr. Krivácsy Péter2015/10/15
Kiszáradás gyermekkorban
A gyerekek vízforgalma, folyadékigénye arányaiban többszöröse a felnőttkorinak, éppen ezért a kiszáradás gyakrabban fordul elő a gyerekeknél, mint gondolnánk.
Dr. Krivácsy Péter2015/09/24
Fejfájás
A fejfájás jelentőségét nem szabad lebecsülni sem a megélt fájdalom okozta szenvedés, sem a nagyon ritkán előforduló, de súlyos betegséget jelző esetek kiszűrése miatt.
Dr. Krivácsy Péter2015/09/16
Szemsérülések
A szem a legfontosabb érzékszervünk, nyilvánvaló, hogy óvni, védeni szeretnénk gyermekeink szeme világát is. Cikkünkkel segítséget nyújtunk abban, mi a teendő a szem különböző sérülései...
Dr. Krivácsy Péter2015/09/09
Web Analytics