Spiritualitás és lelki egészség

Spiritualitás, hit, vallás

Számos tanulmány született a lelki egészség és a vallás kapcsolatáról, Amelyek statisztikai elemzésekre támaszkodva kimutatják, hogy a vallásos emberek általában egészségesebbek, ritkábban fordul elő körükben szorongás, depresszió, jellemzően kevesebb pszichés problémával küzdenek, mint a vallást nem gyakorló társaik.

Ha az ok-okozati összefüggéseket igyekszünk feltárni, akkor számos kérdést kell megvizsgálnunk. Milyen indítékok vezetnek valakit a vallás gyakorlására? Szerepet játszik ebben a nevelés, a környezeti hatások, a társadalmi elvárások, és természetesen az egyén válaszai azokra a megkerülhetetlen kérdésekre, amelyeket a bevezetőben feltettünk.

Sokan vallják magukat istenhívőnek, mégsem gyakorolnak semmilyen vallást, nem tartoznak egyetlen egyházi közösséghez sem. Ugyanakkor a vallásgyakorlók sem feltétlenül hívő emberek, vannak, akik megszokásból járnak templomba, vagy azért, hogy megfeleljenek külső-belső elvárásoknak.

Nehéz dolgunk van tehát, ha a lelki egészség és a vallás összefüggéseit igyekszünk kibogozni, mert a statisztikailag mutatkozó pszichológiai előny ugyanúgy eredhet az egyházi közösségben megtapasztalt társas támogatottságból, mint az élet értelmének felismeréséből, a Gondviselésbe vetett bizalomból vagy a hitigazságokat tanulmányozó ember önismereti fejlődéséből.

Nem vitatjuk, hogy ezek létező összefüggések, és az összes felsorolt tényező hozzásegít az egészségesebb lelki élethez. Szeretnénk azonban a kérdést most a spiritualitás irányából megközelíteni. A spiritualitás ugyanis némileg különbözik a vallásgyakorlástól, sőt a hit alapvető kérdéseire adott válaszok sem tartoznak feltétlenül annak lényegéhez. A spiritualitás az egyén közvetlen, transzcendens kapcsolata a Mindenséggel. Ebben a megközelítésben a spiritualitás szempontjából nincs jelentősége, hogy keresztény, zsidó, iszlám, buddhista, taoista vagy egyéb vallás gyakorlója valaki, pusztán az ő közvetlen, személyes kapcsolatát vizsgáljuk a transzcendens valósággal.

Észlelés, gondolkodás, cselekvés

Az ember magatartását alapvetően az észlelés, a gondolkodás és a cselekvés fázisai jellemzik. Észlelésünk történhet fizikai-érzékszervi szinten, azaz a látás, hallás, tapintás, szaglás, érintés közvetítésével, vagy történhet szellemi szinten, ami nem más, mint a tudatosítás folyamata.

Mai világunkban egyre inkább lerövidül az észlelés szakasza, hajlamosak vagyunk a hangsúlyt inkább a gondolkodásra, elemzésre, értékelésre fektetni, és nagyon hamar a tettek mezejére lépünk. Az észlelés fázisa lerövidül, elsorvad. A különböző fizikai-szellemi ingerek, az információ áradata olyan mértékűvé vált, hogy komoly erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy lecsendesítsük a külső zajt, és így a belső világunkból érkező hangokat is meghalljuk.

A gondolkodás gyakran ítélkezést hordoz magában, ami rögtön felveti a lehetőséget, hogy változtassunk azon, amit rossznak ítélünk meg. Így ahelyett, hogy ítéletmentesen szemlélnénk és elfogadnánk a valóságot, máris kölcsönhatásba lépünk vele, és meg akarjuk változtatni azt oly módon, hogy számunkra elfogadhatóbb legyen. Nem mintha a gondolkodás és cselekvés ellen akarnánk beszélni, csupán azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a megfelelő mélységű és hosszúságú észlelés nélkül gondolkodásunk elfogult, cselekvésünk pedig megalapozatlan lesz.

Érzékelés: út önmagunkon keresztül a Mindenséghez

A valóság felfedezése azonban csakis az észlelésen keresztül lehetséges. A fizikai észleléstől elindulva, fokozatosan a szellemi észlelés, vagyis a tudatosítás irányába haladva, a világ kitárul előttünk. Érzékeljük önmagunkat, a testünket, az érzéseinket, a vágyainkat, a gondolatainkat. Anélkül, hogy „jó” és „rossz” kategóriákba sorolnánk ezeket, egyszerűen csak látjuk és elfogadjuk azokat. Nem akarunk velük semmit sem kezdeni, csak üdvözöljük őket, és rácsodálkozunk sokszínűségükre.

Minden, ami bennem megjelenik, az valamilyen módon hozzám tartozik, az én vagyok. Ami pedig én vagyok, az része a Mindenségnek, mert a világban minden élő és élettelen metafizikai szinten kapcsolatban van egymással. Ezáltal meglátom magamat a Mindenség részeként, és meglátom magamban a Mindenséget.

Forrás: shutterstock.com

Lelki egészség a spiritualitás útján

A spiritualitás nagymesterei keleti és nyugati kultúrákban különböző utakon ugyan, de meglepő hasonlósággal jutottak el a meditáció jelentőségéhez. Még a technikák is hasonlóak, a testtartás, a légzés szerepe, az összeszedettség, az érzékelés módja mind-mind fontos elemei a meditációnak.

Napjainkban már tudományosan igazolt tény, hogy a meditáció jótékony hatással van az egészségi állapotra, és lassítja a sejtöregedési folyamatokat.

Ezek után tegyük fel a kérdést, hogy miként hat a spiritualitás a lelki egészségre? A gondolkodó ember válaszai az élet alapvető kérdéseire önismereti fejlődéshez, és a hit megalapozásához vezetnek. A vallás gyakorlása a társas támogatottságban, a bizalom erősödésében, az erkölcsi érzék fejlődésében mutatkozik meg.

A spiritualitás ugyanakkor az észlelés útján keresztül, ideológiai rendszerektől függetlenül, közvetlenül hoz kapcsolatba minket a mindig jelenlévő, létező valósággal. Az észlelés helyes gyakorlása pedig elvezet a valóság elfogadásához, az ítéletek és elvárások lecsendesítéséhez. Ez a folyamat segít önmagunk megismerésében, értékeink, legnemesebb vágyaink és indíttatásaink felfedezésében, a világban ránk váró feladatok megtalálásában.

Ha eljutottunk az észlelésnek erre a fokára, akkor könnyedén fogjuk felfedezni saját helyünket a világban. Önértékelésünk finomodik, elvárásaink szelídülnek, elégedettségünk növekszik, ez pedig nem más, mint a lelki egészség alfája és ómegája.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Perczel Forintos Dóra: Spiritualitás és lelki egészség, „A szív” című folyóirat, 38-41, 2011. április.

Perczel Forintos Dóra: Az ember, aki imádkozik, „A szív” című folyóirat, 24-27,  2011. március.

Jálics Ferenc: Szemlélődő lelkigyakorlat – Manréza-Korda, 2006.

Epel, E., Daubenmier, J., Moskowitz, J. T., Folkman, S., Blackburn, E. "Can meditation slow rate of cellular aging? Cognitive stress, mindfulness, and telomeres." Annals of the New York Academy of Sciences 1172, 34-53, August 2009.