Szorongásos zavarok

A hétköznapokban gyakran megtapasztalt érzés a feszültség és a stressz. Ezek elkerülhetetlen és természetes jelenségek. Selye János volt, aki megfogalmazta, hogy a feszültség nem csak elkerülhetetlen, hanem szükséges velejárója életünknek. Megkülönböztetett pozitív (eustressz) és negatív (distressz) stresszt. Az előbbi motiváló tényező, segít a kihívások leküzdésében, míg az utóbbi akadályoz, ledermeszt (amikor például vizsgahelyzetben képtelen a vizsgázó tudását felmutatni). Előfordul azonban, hogy a stressz a természetes mértéket meghaladó feszültséget vált ki. Ilyenkor a "meghaladó" jelző egyfelől a feszültség tárgyához képest aránytalanul nagy mértékre utal, vagyis túllép az indokolt mértéken; másfelől jellemző lehet, hogy a feszültség tárgya nem is megfogható, körülírható.

Ilyenkor beszélünk szorongásos zavarokról, amelyek már betegségnek számítanak. Több tekintetben is nagy jelentősége van ennek a betegségkörnek. Elsőként fontos kiemelni, hogy még óvatos becslések szerint is több mint 10 százalék a szorongásos zavarok előfordulásának gyakorisága, ami a teljes népességre vetítve hatalmas számot ad. A másik - és talán jelentősebb szempont - az, hogy a szorongás ritkán jár egymagában, sokkal inkább társul más problémákhoz (például depresszióhoz), mint bármely egyéb pszichés probléma, és akik küzdenek vele, csupán ritkán fordulnak idejében szakemberhez.

A szorongásos zavarok típusai

Érdemes áttekinteni, hogy a szorongásos zavaroknak milyen típusait különböztetjük meg. A klasszikus diagnosztikai felosztás öt csoportba sorolja őket aszerint, hogy mennyire azonosítható a kiváltó ok, vagyis köthető-e tárgyhoz a szorongás.

Generalizált szorongás

A sor elején található a generalizált (általános) szorongásos zavar. Ennek lényegét az állandósult, és intenzitásában változó feszültségállapot adja. Aki ettől szenved, gyakran nem tudja megjelölni feszültségének tárgyát és az állapot kialakulásának kezdetét sem. Lassan és fokozatosan alakul ki. Gyakori és jellemző tünetei közé tartozik az idegesség, "felhúzottság", de sokan panaszkodnak arra is, hogy könnyen kifáradnak. Az ilyen emberek jellemzően ingerlékenyebbek és gyakori az elalvási nehézség, nyugtalan álom. Ez az állapot kínt, szenvedést okoz annak, aki küzd vele.

Forrás: 123rf.com

Pánikbetegség

Ettől különböző, de nem kevésbé komoly állapot a pánikszindróma. A betegség neve a görög mitológiából eredeztethető. A pásztoristen (Pán) félelmetes hangja (más források szerint, az őt követő szatírok rikoltozása) "páni félelmet" váltott ki az őt meghallókból. Tudományos értelemben hullámokban megjelenő szorongásrohamokról beszélünk. Ezek a rohamok testi rosszullét formáját ölthetik, gyakran indulnak szívtáji szorító érzéssel, ami hasonlíthat szívinfarktushoz is, de attól eltérően ez nem életveszélyes állapot. Pánik esetén a szorongás fokozatosan erősödik, míg elér egy csúcspontot, ahonnan ismét fokozatosan, lassan enyhülni kezd. Ez a folyamat 10 perctől akár egy óráig is eltarthat. A rohamok során jellemző a légszomj, szapora szívverés, mellkasi fájdalom, fulladásérzés, szédülés, bizonytalanság, végtagzsibbadás, hő- vagy hideghullám. A testi érzések mellett a roham a negatív gondolatokat is erősíti, ilyenkor gyakori a megőrüléstől, teljes kontrollvesztéstől, vagy akár a haláltól való félelem. Az egyszeri alkalommal megjelenő rohamot még nem tekintjük pánikbetegségnek, azonban ha többször előfordul, és túlzottan befolyásolja a normális életvitelt (például már nincs is kedve/fél elmenni otthonról, akadályozza a munkát), már szükséges a beavatkozás.

Fóbiák

A következő csoportot az úgynevezett fóbiás tünetcsoport képviseli. A szó maga görög eredetű és félelmet, halálfélelmet jelent, ami tömören leírja a betegség lényegét. Valamilyen helytől, tárgytól, személytől, szituációtól, állattól való irracionális félelmet takar. Érdekes és egyben jelentős kritérium, hogy a félelem eltúlzott és irracionális voltával a tőle szenvedő is tisztában van. Ez tekinthető az egyik leggyakoribb pszichés kórképnek. Bár minden ember tart bizonyos dolgoktól, de egy szűkebb rétegre jellemző, hogy nem képes szembesülni a félelme tárgyával, ilyenkor beszélünk fóbiáról mint betegségről.

Három körbe oszthatók a fóbiák. Beszélhetünk térrel kapcsolatos félelmekről (pl. tériszony, klausztrofóbia), amelyek összefoglaló neve "agorafóbia". Második típusuk a szociális "térrel" kapcsolatos fóbiák, úgy mint félelem a szerepléstől vagy kapcsolatoktól. Ez a kör különösen jellemző serdülő és fiatalabb emberekre. A harmadik körbe tartoznak az "izolált" (egy bizonyos elkülöníthető dologtól való) félelem. Ide tartozik a pókoktól (araknofóbia), kutyáktól (kinofóbia), vértől (hemofóbia), szerelemtől (filofóbia) és még tucatnyi más dologtól való félelem. Jellemző, hogy a fóbiát okozó tárggyal való találkozás pánikreakciót, heves szorongást vált ki, de bármilyen "mankó", kísérő személy már-már mágikus védelmet nyújthat a félelemmel szemben.

Kényszeres zavar

A szorongásos állapotok talán legsúlyosabb formájának a kényszerneurózis (obszesszív-kompulzív zavar, angol rövidítéssel: OCD), más néven a kényszeres-rögeszmés zavar tekinthető. Az emberek többségének vannak megrögzött szokásai, rituáléi. A leggyakoribbak talán a reggeli és lefekvési rituálék, de ennél is jellemzőbbek a tanulmányokhoz köthető, vizsgákkal és kihívásokkal összefüggő hiedelmeken alapuló szokások (például ma muszáj a jobb lábamat letennem először, nehogy bal lábbal keljek). Ezek a szokások sokszor inkább mulatságosak, azonban nem kell nagy erőfeszítés, hogy a józan ész szavára ellenálljunk nekik. Kényszerek esetében minden küzdelem ellenére és a józan ész dacára is végre kell hajtani a megfogalmazott feladatokat, legyen az egy gondolat ismétlése (obszesszió), vagy egy kényszeresen ismételt cselekedet (kompulzió).

"Kényszergondolatok" esetén irracionális, és sokszor az erkölccsel és a személyiséggel összeegyeztethetetlen gondolat, kép vagy asszociáció megjelenésére gondolunk. "Kényszerkésztetés" esetében olyan indulat jelenik meg, ami másoknak való ártás köré szerveződik (rombolás, agresszió, mások megölése), és szenvedést okoz a tőle gyötrődőnek. Szorong és küzd, hogy ellenálljon az indíttatásnak. A "kényszercselekvés" a leglátványosabb forma, ilyenkor valami szokatlan - vagy mennyiségében túlzó - cselekedetet kénytelen végrehajtani az ezzel küzdő személy. Ide tartozik egy mozdulatsor többszöri végrehajtása és a mosakodási kényszer is. Ez a cselekvési ismétlés feszültségoldó hatású, ami azt is jelenti, hogy a folyamat megakadályozása a feszültséget fokozza és akár agressziót is kiválthat. Ezért ilyet csak terápiás közegben és céllal szabad megkísérelni.

Súlyos, traumatikus stressz által kiváltott zavar

Az ötödik és egyben a sort záró szorongásos zavar rendelkezik a legkörülírhatóbb tárggyal. Ez a poszttraumás stressz-zavar (PTSD). Ezt a betegséget csak az utóbbi évtizedekben kezdték külön kategóriába sorolni. Az egyre nagyobb publicitást kapó katasztrófák, és azok áldozatai (vörösiszap-katasztrófa, Katrina-hurrikán, chilei bányászok, fukushimai atomerőmű stb.) is ráirányítják a fókuszt a PTSD jelenségére. Akkor beszélhetünk PTSD-ről, amikor extrém súlyos testi-lelki megrázkódtatást, fizikai és pszichés traumát követően elhúzódó és súlyos szorongás alakul ki. Ennek megnyilvánulása a beszűkültség. Ez azt jelenti, hogy nehéz elszakadni az eseményektől. Aki ettől szenved, az eseményekhez gondolatban mindig visszatér, fantáziában, álmokban újraéli azt, mással törődni nem, vagy csak nehezen képes. Folyamatosan fél az esemény megismétlődésétől, elkerül mindent, ami kapcsolatban áll a történtekkel. Van, hogy a kiváltó esemény és a tünetek megjelenése között hónapok telnek el, de a kialakult állapot hónapoktól évekig is fennmaradhat. A nemek között eltérés mutatkozik. Férfiakra inkább háborús megrázkódtatások, balesetek, természeti katasztrófák sorolhatók kiváltó tényezőként, míg nők esetében nemi erőszak vagy támadás szerepel, mint jellemző kiváltó ok.

Jól látható, hogy a szorongásos zavarok közös tőről fakadnak (túlzott feszültség), ennek dacára széleskörű tünetekkel rendelkeznek. Annak ellenére, hogy enyhe mértékben bármelyik megjelenhet a mindennapi életünkben, fontos felismerni és elkülöníteni a súlyosabb, elhúzódó és enyhíthetetlen formáktól, amelyek mindenképp szakember bevonását igénylik. A lélekkel foglalkozó szakemberek széleskörű eszköztárral bírnak a szorongás oldására, valamint a mögötte meghúzódó okok feltárására, ezért érdemes hozzájuk fordulni, mert szorongani mindenki szokott, de szenvedni szükségtelen.

Irodalom:

Füredi, János (szerk.): A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Kiadó 317-331, 1998.

Selye, János: Életünk és a stressz. Akadémiai Kiadó, 1978.

Tringer, László: A pszichiátria tankönyve. Semmelweis Kiadó, 207-229, 2005.

BNO-10 Zsebkönyv. Animula Kiadó, Bp. 62-78, 2004.