Tudástár elem << ELŐZMÉNYEK

Hogyan fejleszd a kapcsolatodat a szüleiddel?

A szülő-gyerek kapcsolat az egyik legalapvetőbb emberi szál az életben, mégis néha úgy érezzük, a legközelebbi családtagjaink bosszantanak fel leginkább. Hogyan lehetne fejleszteni a szülő-gyerek kapcsolatot?

Szerző: Szalai Tamás Dömötör | Lektor: Dr. Ipolyi-Topál Gitta, Schmidt Judit
Publikálás dátuma: 2015-08-14


Legfontosabb szükségleteink

Minden családtagnak három alapvető szükséglete van, ahogyan neked, úgy a szüleidnek is.

  • Szeretet – az elfogadás és támogatás vágya.
  • Hatalom – önállóság, sikeresség és a kontroll élménye.
  • Értelem és célok – érezni, hogy életünk jelentéssel teli és tart valahova.

Ha valaki sérti ezeket, azzal aláássa a jó kapcsolatot. Egy ideális családban a tagok elfogadást sugároznak, engedik egymást dönteni és segítik egymást céljaik elérésében. Persze ez nem mindig könnyű.

Miért veszekszünk?

  • Összeütközéseinket kölcsönösen teremtjük. A legnagyobb baj, hogy egyszerű kommunikációs szabályokat sem tartunk be, mint például a másik végighallgatását.
  • Konfliktusainkat gyakran már az előző generációk mintái megalapozzák: például a nagyszülődnek ugyanaz volt a konfliktusa a szülőddel, mint neki most veled. Ennek feltárására rajzolhattok közösen családfát, és átbeszélhetitek a családi konfliktusok mintáit.
  • Baj, ha a családban nincsenek szabályok és rend, de az is, ha minden túl merev és mindenkinek hallgass a neve.
  • Problémát jelenthet, ha egy családtagnak hosszú távon olyan szerepet kell vinnie, ami nem neki való (persze egy betegség vagy más átmeneti időszak erejéig természetes, hogy felvállaljuk egymás szerepeit). Tárgyaljuk újra, kinek mi a feladata!


Fotó: shutterstock.com

Mire figyeljünk a családi életúton?

A családban egyszerre zajlanak az egyéni, a párkapcsolati és a családi életciklusok. A szülők és gyerekek adott életszakaszbeli szükségleteinek összehangolása nagy mértékben segíti a jó szülő-gyerek kapcsolatot.

  • A kamaszokkal élő családokban a legintenzívebbek a viszonyok. Mialatt neked iskolai vagy párkapcsolati problémád van, szüleidnek munkahelyi problémáik lehetnek, vagy éppen saját idős szüleikre is gondot kell viselniük. Nem csoda, ha mindkét fél érzékeny. Fontos, hogy a nagy viták között ki tudd mutatni háládat a szüleid felé, és tudj megbocsájtani, ha hibáztak.
  • A házassággal két család is egyesül. A párnak „kötelessége összezárni”, ők ketten most már egy csónakban eveznek. A házasságot fenyegeti, ha a szülő és gyerek szövetkezik a házastárs ellen. Fontos megbeszélni azt is, hogy a szülők és felnőtt gyermekeik a továbbiakban hogyan, milyen gyakran tartják a kapcsolatot.
  • Az újszülött érkezése az egyik legszebb, de legmegterhelőbb életszakasz is. A nagyszülők befolyása erősödhet, vagy erre igényt tarthatnak. Szerepük idejében való tisztázása megalapozhatja a jó idős szülő-felnőtt gyerek kapcsolatot.
  • Ha felnőttként támogató és kiszámítható maradsz, megalapozod szüleid időskorának békéjét.


Mit tegyél, hogy jobb legyen a szülő-gyerek kapcsolat?

Elengedhetetlen a visszatérő, negatív viselkedésminták beazonosítása. Ha ez megvan, jó, ha meg tudjátok fogalmazni egymás számára a problémát. Dolgozzatok ki egy közös megoldási folyamatot! Ez történhet például az ötletek felírásával és közös megbeszélésével.
Amikor a megfogalmazásra és megbeszélésre kerül sor, fontos az alábbiak betartása:

  • Aktív meghallgatás: ne vágj a másik szavába, jelezd a szemeddel és testtartásoddal, hogy figyelsz rá!
  • Ítéletmentes elfogadás: egy dolognak lehet több jó megoldása is, ráadásul mind különbözőek vagyunk. Akkor is hallgasd végig a családtagodat, ha nem értesz vele egyet!
  • Érzelmi tudatosság növelése: ha haragszol, nyugodtan fogalmazd meg magad számára is! A tudatosság sokat segít abban, hogy senkit ne sérts meg a haragod alatt.
  • Együttérzés: kicsit mindig képzeld magad a másik fél helyébe!


Hogyan emlékezzen ránk a másik 20 év múlva?

Ez a központi kérdése a gyermek-szülő kapcsolati terápiának. A módszer fő tanácsai:

  • A feszültségek fokozódásakor segítő módon válaszolj a szimpla lereagálás helyett!
  • Növeld az önkontrollt!
  • Koncentrálj a kapcsolatra a probléma helyett!
  • Törekedj a másik világának megértésére, elfogadására!
  • Oszd meg élményeinket!
  • Ismerjétek meg egymás vágyait, érzéseit, gondolatait!
  • Szánjatok időt egymással a boldog kikapcsolódásra!
  • A mosoly, dicséret, ölelés, apró kedvességek sokat segítenek!


Irodalom

  1. Baggerly, J. N., Ray, D. C., Bratton, S. C. (Eds.): Child-centered play therapy research: The evidence base for effective practice. John Wiley & Sons, 2010.
  2. Branje, S. J., Hale III, W. W., Frijns, T., Meeus, W. H.: Longitudinal associations between perceived parent-child relationship quality and depressive symptoms in adolescence. Journal of Abnormal Child Psychology, 38(6), 751-763, 2010.
  3. Bratton, S. C., Landreth, G. L., Kellam, T., Blackard, S.: Child parent relationship therapy (CPRT) treatment manual: A 10-session filial therapy model for training parents. Routledge. 2010.
  4. Csomortáni, D. Z.: Ártalmas gondoskodás - a pszichológiai túlvédés empirikus vizsgálatának fő vonulata. Magyar Pszichológiai Szemle, 68(4), 737-771, 2013.
  5. Duncan, L. G., Coatsworth, J. D., Greenberg, M. T.: A model of mindful parenting: Implications for parent–child relationships and prevention research. Clinical child and family psychology review, 12(3), 255-270, 2009.
  6. Dunham, S. M., Dermer, S. B., & Carlson, J. (Eds.): Poisonous parenting: rns+in+child-parent+relationship&ots=foL4jpmLi9&sig=UbRzH0X5ZqzNXI5W0oCvKjbthF4&redir_esc=y#v=onepage&q=transgenerational%20patterns%20in%20child-parent%20relationship&f=false" mce_href="https://books.google.hu/books?hl=hu&lr=&id=65VeBwAAQBAJ&oi=fnd&pg=PP1&dq=transgenerational+patterns+in+child-parent+relationship&ots=foL4jpmLi9&sig=UbRzH0X5ZqzNXI5W0oCvKjbthF4&redir_esc=y#v=onepage&q=transgenerational%20patterns%20in%20child-parent%20relationship&f=false" target="_blank">Toxic relationships between parents and their adult children. Routledge, 2012..
  7. Goldenberg, H., & Goldenberg, I.: Family therapy: An overview. Cengage Learning, 2012.
  8. Gurman, A. S., Kniskern, D. P. (Eds.): Handbook of family therapy. Routledge, 2014..
  9. McGoldrick, M., Carter, B., Garcia-Preto, N.: Overview: The life cycle in its changing context: Individual, family and social perspectives. The expanded family life cycle: Individual, family, and social perspectives. 2011.
  10. Taylor, D., Purswell, K., Lindo, N., Jayne, K., Fernando, D.: The impact of child parent relationship therapy on child behavior and parent-child relationships: An examination of parental divorce. International Journal of Play Therapy, 20(3), 124, 2011.
  11. Titelman, P.: Clinical applications of Bowen family systems theory. Routledge, 2014.
  12. Winnicott, D. W.: The family and individual development. Routledge, 2012.

    Kapcsolódó cikkek
    Az evészavarok kezelése
    Azt gondolhatnánk, hogyha valaki az egészségét, életkedvét súlyosan romboló betegségtől szenved, azonnal segítségért rohan. Pedig rengeteg embernek ehhez először komoly belső harcot kell...
    Szalai Tamás Dömötör2015/09/08
    A boldogság tudománya
    Ha boldogságot élünk át az öröm, a megelégedettség mellett az az érzés keríthet hatalmába, hogy az élet jó, értelmes és érdemes élni. A pozitív pszichológia tudományos eszközökkel...
    Dr. Salavecz Gyöngyvér 2015/09/10
    Hogyan növelheted az önbizalmad?
    Mindannyiunk fejében él egy kép önmagunkról, mely (észlelt) külsőnk, belsőnk, adottságaink és negatív tulajdonságaink, gyengeségeink alapján alakul ki. Az énideál magában foglalja, hogy...
    Tóth Mónika Ditta2015/09/17
    Nehéz élethelyzetek – kiutak a krízisből
    Nehéz élethelyzettel a legtöbbünk szembetalálja magát, amivel nehéz megküzdeni, de most próbálunk néhány támpontot segítségül adni. Ha úgy érzed, ne félj szakembertől segítséget kérni!
    Szalai Tamás Dömötör2015/11/02
    Web Analytics