Tudástár elem << ELŐZMÉNYEK

Csak nyáron kell figyelnünk gyermekünk hidratáltságára?

A szervezet egy százalékos vízvesztése már olyan tüneteket okozhat, mint a fejfájás, a fáradtság vagy a fizikai állóképesség csökkenése. Az ivásról való megfeledkezéssel könnyen az enyhe kiszáradás állapotába kerülünk. Gyermekeket különösen fontos itallal kínálni.

Szerző: Kiss-Tóth Bernadett | Lektor: Dr. Ipolyi-Topál Gitta, Schmidt Judit
Publikálás dátuma: 2015-07-17

Egy újszülött testtömegének mintegy 75 százaléka víz, amely az életkor előrehaladtával csökken. Minden létfontosságú szervünk, mint az agyunk, szívünk, vesénk közel 80%-a víz, így érthető, miért fontos ügyelni arra, hogy a gyermekek elég folyadékhoz jussanak nap, mint nap.

A megfelelő hidratáltság alapvető fontosságú az óvodában és iskolában is, hiszen segíti a  koncentráció, az éberség, valamint a fizikai teljesítőképesség egészséges szinten tartását. Gyakran a kiegyensúlyozott táplálkozás égisze alatt csak a megfelelő mennyiségű és minőségű ételek kapnak figyelmet, miközben az elegendő vízfogyasztás nélkül az élelmiszerekből származó tápanyagok nem jutnak el célállomásukra, így nem is tudnak hasznosulni.


Mennyi folyadékra van szüksége a kicsiknek?

A szervezet a vizelettel, a széklettel, a légzéssel, valamint a bőrön keresztüli párolgással folyamatosan veszít víztartalmából, így a cél ennek a mennyiségnek a pótlása, a folyadékegyensúly fenntartása. Ez alapján egy gyermek vízszükséglete sok tényezőtől függ, így a hőmérséklettől, a fizikai aktivitástól, a gyermek testtömegétől és életkorától, de közepes hőmérséklet és aktivitás mellett az ajánlott mennyiség 1,3-2 liter között mozog (1. táblázat).

Ügyelni kell arra, hogy hosszabb, erőteljesebb fizikai aktivitás, hőség, illetve láz vagy hasmenés esetén a szükséglet akár 2-3-szorosára is növekedhet, így ilyenkor gyakran, kis kortyokban adjon vizet gyermekének, hogy elkerülje a kiszáradást.


Életkor

Napi ajánlott vízfogyasztás
(folyadékok + élelmiszerek víztartalma)

2-3 év

1,3 liter

4-8 év

1,6 liter

9-13 év, fiúk

2,1 liter

9-13 év, lányok

1,9 liter

1. táblázat: Gyermekek vízfogyasztási referenciaértékei

Forrás: Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság


Melyek a vízfogyasztás legjobb forrásai gyermeke számára?

Általánosságban elmondható, hogy napi vízfogyasztásunk 70-80 százaléka folyadékokból (italokból), míg 20-30 százaléka az ételek, élelmiszerek víztartalmából ered.

A folyadékfogyasztás kapcsán is érdemes kiemelni a rendszeresség és változatosság fontosságát, hiszen a gyermekek gyakran nem kívánják a folyadékot és a szomjúságra sem reagálnak, ami már a dehidratációt (kiszáradást) jelzi. A vízfelvétel legjobb forrása a jó minőségű víz vagy ásványvíz, amelyet enyhén ízesíthetünk: friss gyümölcsökkel vagy gyümölcslével gazdagítva. A változatosság elvét szem előtt tartva beilleszthető a gyermek étrendjébe 1-1 pohár 100%-os gyümölcslé magában vagy vízzel hígítva, gyümölcstea enyhén édesítve, illetve a tej és a tejes italok is. A nagy víztartalmú ételek, mint a leves, a főzelék, a joghurt, a zöldségek és gyümölcsök - átlagosan több mint 80%-os víztartalmukkal - szintén hozzájárulnak az folyadékegyensúly megteremtéséhez, így biztosítsa ezek helyét gyermeke étrendjében.


Fotó: shutterstock.com


Mit tehet, hogy gyermeke megfelelően hidratált maradjon?

A gyermekek hajlamosabban a kiszáradásra, ugyanis szerveik – kifejezetten veséjük – még fejlődésben vannak, testtömeg-kilogrammonként több vízre van szükségük, nehezebben tudják kommunikálni szükségleteiket, illetve a játék közben hajlamosak elfeledkezni az ivásról. Emiatt kiemelten kell figyelni arra, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot isznak-e, amihez az alábbi tippek szolgálhatnak segítségül.

-          Szoktassa rá otthon gyermekét arra, hogy minden étkezéshez, valamint tanulás vagy játék közben is igyon egy pohár vizet!

-          Magyarázza el neki, hogy a jó jegyekhez, a sporthoz, a társaival való játékhoz, illetve a hétvégi kikapcsolódáshoz is elengedhetetlen, hogy eleget igyon!

-          Kínálja ízléses vagy akár játékos formában tálalt italokkal! Vonzó lehet, ha színes, feliratos pohárban teszi az asztalára a folyadékot, így előbb eszébe jut, hogy innia kell.

-          Mindig tegyen egy üveg vizet a táskájába, hogy tudjon inni, amint megszomjazik! Hiszen gyakran az ivás elmaradása onnan ered, hogy nincs a gyermek környezetében elérhető vízfogyasztási lehetőség.

-          Mutasson jó példát! Iszogasson otthon Ön is folyamatosan, hogy gyermeke lemásolhassa e jó szokását!


Irodalom

  1. Scientific opinion on dietary reference values for water. EFSA Journal. 8:1459, 2010.
  2. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Táplálkozási Akadémia Hírlevél. VIII. évfolyam 3. szám, 2015. március.
  3. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége: Táplálkozási Akadémia Hírlevél. VII. évfolyam, 8. szám, 2014. szeptember.
  4. European Hydration Institute: 4 key moment in hydration. (letöltve: 2015.07.15.)

5. European Hydration Institute: Hydration of infants and children.  (letöltve: 2015.07.15.)

6. Wilson M. M., Morley J. E.: Impaired cognitive function and mental performance in mild dehydration. Eur J Clin Nutr. 2003; 57(Suppl 2):S24–S29.

7. Szinnai G., Schachinger H., Arnaud M. J., Linder L., Keller U.: Effect of water deprivation on cognitivemotor performance in healthy men and women. Am J Physiol Regul Integr Comp Physiol. 2005; 289: R275–R280.

Kapcsolódó cikkek
Kell és lehet-e változtatni a felnövekvő generáció táplálkozási szokásain?
Mára szinte általános tényként könyveljük el, hogy minket, felnőtteket számos helytelen táplálkozási szokás és ebből eredő betegség sújt, de vajon gondolunk-e arra, hogy gyermekeinknek...
Kiss-Tóth Bernadett2015/08/17
Öt fontos tanács a gyermekek étrendjéhez
Korától és aktivitásától függően akár ugyanakkora is lehet egy gyermek és egy felnőtt energiaszükséglete, ám a gyermekek megfelelő ütemű növekedéséhez és fejlődéséhez kritikus,...
Kiss-Tóth Bernadett2015/09/10
Mit és mennyit sportoljanak a gyerekek?
A sportos gyerekekre, serdülőkre inaktív társaiknál jobb szív-ér rendszeri mutatók, erősebb izomzat, nagyobb oxigénfelvétel és kedvezőbb testösszetétel, erősebb csontozat jellemző. Emellett...
Dr. Boros Szilvia2013/10/01
Folyadékpótlás
A szervezet folyadékegyensúlya igen kényes dolog. Nagyon fontos odafigyelnünk a testmozgás előtti, közbeni és utáni folyadékpótlásra.
Molnár Ágnes2013/10/02
Web Analytics