A belső harmóniáról - Otthonra lelni a világban

A fogalom eredete

A koherenciaérzés fogalma eredendően Aaron Antonovsky (1979, 1987) amerikai származású, Izraelbe emigrált orvos-szociológustól származik. Antonovsky az egészség okait és megőrzésének lehetőségeit kutatta. Szemben az általános orvostudomány „üldöző” stratégiájával, ahol a betegségek kórokozóit keresik, Antonovsky azt vizsgálta, hogy miért lehetséges az, hogy hasonló életkörülmények, kockázati tényezők között élő és hasonló traumákat elszenvedő emberek közül egyesek megbetegszenek, míg mások egészségesek maradnak.

Létrehozta a salutogenezis modelljét (a szó jelentése: salus – lat. egészség, genezis – gör. eredet).  Ez a modell a megküzdőképesség, vagyis a pszichés immunrendszer alapját képezi.

A salutogenezis modell lényegét az életben a belső harmónia megtapasztalása közben érthetjük meg.

Fotó: shutterstock.com

Mit jelent belső harmóniában lenni?

A koherenciaérzés összhangot, belső harmóniát, strukturáltságot jelent. Ez egyfajta komplex önbizalomként is elképzelhető, hiszen magába foglalja:

• a hatóerőt, amivel képesek vagyunk befolyásolni a minket érő körülményeket és elkötelezetten kitartani a céljaink mellett.
• a megértést az élet nehézségeivel szemben. Tehát a megértését annak, hogy a külső vagy belső környezetből származó problémák összefüggenek, ezért megjelenésük bizonyos mértékig jósolható.
• a hitet abban, hogy az élet értéket képvisel, ezért érdemes mozgósítani a külső és belső erőforrásainkat, melyek segítségével meg tudunk birkózni a nehézségekkel.

Összefoglalva: a koherenciaérzés az egészség fontos meghatározója, ami azt jelenti, hogy a személy alapvetően hisz abban, hogy az élete értékes és érdemes arra, hogy megvalósítsa elképzeléseit, képes átlátni a problémáit, valamint képes megküzdő erejét, erőforrásait ennek érdekében aktivizálni.

A koherencia, a belső harmónia jelentése tágabb értelemben

„Életcélod, életed értelmének megtalálása és követése nemcsak a legfontosabb egészségmegőrző út számodra, hanem élettartamod meghosszabbító haditerve is.” (Bagdy Emőke)

Az ember felfogására, értelmi rendszerére jellemző, hogy a beérkező véletlenszerű ingereket azonnal mintába foglalja. Önmagát is egy koherens, egységes és érthető mintázatba beágyazottan szeretné elképzelni, mert különben elégedetlenséget, értelmetlenséget és leginkább szorongást érez. Tehát az élet értelmetlenségének érzése azt jelenti, ha az ember nem talál olyan értelmezési keretet - ez lehet személyes életfilozófia, vallás, eszme - amibe beleillesztheti magát, amin belül értelmet nyer a léte, cselekedetei, érzései.

Modern társadalmunkban nem könnyű megtalálni az útjelzőket, kapaszkodókat. Nincsenek előre kikövezett utak, amik biztosan sikerre visznek. A társadalomban tapasztalható, hogy az általánosan érvényes értékek, erkölcsi és etikai normák, alapelvek, amelyek az emberiség története során kristályosodtak ki, mostanra fellazultak; nehezen, vagy egyáltalán nem adaptálhatók a mai társadalmi trendhez. Óriási konfliktust jelent az egyén számára: hogyan valósítsunk meg olyan értékeket, célokat, melyekre a társadalomban az eszközök korlátozottak, vagy egyáltalán nem adottak? Ebben a helyzetben az ember hajlamos elveszíteni a világ iránti érdeklődését és a világot megváltoztatni, megjavítani szándékozó kezdeményezőképességét. A társadalom béklyói – a mindennapi harc a megélhetésért, a közösségek hiánya, az elidegenítő kultúra, a virtuális kapcsolatok – sokszor reménytelenséget, elidegenedést, magányt, hosszú távon depressziót, stresszbetegséget vonnak maguk után. Nem könnyű stabil jövőképet építeni. Pedig enélkül kiszolgáltatottá, valamint elsodorhatóvá válunk a média, a közhiedelmek által.

Az élet értelmére irányuló kérdést minden ember csak a maga számára válaszolhatja meg. Értelmet találhatunk kapcsolataikban, munkánkban, alkotásban, élményekben, amikor megtapasztaljuk a szépséget, jóságot. A legnehezebb pillanatokban, a szenvedés állapotában beszűkül az ember tudata és csak a keserű részét érzékeli a világnak. Ezért a legsötétebb kilátástalanságban is kíséreljük meg feltenni a kérdést: mire jó mindez nekem? Mire tesz alkalmassá? Mit tanít ezáltal az élet? Ezek a kérdések segítenek eltávolodni a problémától, kívülről, tágabb összefüggésrendszerben látni az életünk folyását. Ezáltal képessé válunk rálátni és más szempontok szerint végiggondolni a helyzetünket és újabb perspektívából adhatunk értelmet, akár a szenvedésnek.  Hiszen "ami nem öl meg, az megerősít" - állította Nietzsche, a filozófus.

Pszichológiailag fontos, hogy képesek legyünk a világgal egységet alkotni, módosulásaihoz igazodni, együtt mozogni vele, összehangoltságban. Sorsunkat összekötik egyetemes törvények, melyekben mindannyian osztozunk és felelősséggel tartozunk. Kapcsolataink tükrében ismerhetjük fel saját értékeinket és találhatjuk meg a helyünket a világban. Az életfeladat struktúrát visz az életbe, ami egészen biológiai dimenziókig hat. A belső struktúra, a koherencia befolyással bír az immunállapotra. Az embernek, amíg lehetősége van, igyekeznie kell, hogy életét aktívan alakítsa. Mindehhez megfelelő mennyiségű kihívás, pozitív stressz és mindenekelőtt életbátorság szükséges.

Irodalom:

Antonovsky, A.: Health, Stress and Coping. San Francisco: Jossey-Bass, 1979.

Antonovsky, A.: Unraveling The Mystery of Health - How People Manage Stress and Stay Well, San Francisco, Jossey-Bass Publishers, 1987.